Tiszanána
info@linszter.net

All in

All in

Április 23.-án került megrendezésre a Nemzetközi Honda Találkozó Kiskunlacházán. Mivel ilyenkor mindig van szlalom verseny is, így Jani is kiment az 1.3-as Civic-el. Az autón lett eszközölve némi súlycsökkentés a verseny előtt.

Mivel a reggeli időkben még kevesen voltak a gyorsuláson, így Jani kíváncsiságból kipróbálta mit tud az autó, bár ugye nem erre épült. Sikerült már az elején 14.651-es időt futni 150.78km/h célvonalival, ami szerintem egy 1.3-as motorhoz képest egyáltalán nem rossz.

Szlalomon Radányi Norbi tesztelte az autót a délelőtt nagy részében, ismerkedett az autóval, mivel a 4 órás versenyeken Ő lesz az egyik csapattag. Ekkor még a Nankang NS2R gumik voltak fent. Jani is futott néhány kört ezekkel a gumikkal és a 6. körre sikerült is a kategória és az abszolút 1. helyet is biztosító időt futni, majd délután felkerültek a slick gumik és két személlyel az autóztatások közepette sikerült még javítani az időn. Az utolsó körre hideg slickkel indult, de újból sikerült javítani néhány századot, ezzel 1.2 másodpercet adva a 2. helyezett Honda S2000-nek.

A nap folyamán kiderült, hogy a gyorsulás megnyerésére is van esély mivel bekerült a döntőkbe. Az elődöntőben a rajt rosszul sikerült és picit befulladt az autó, Jani úgy érezte ez most vereség lesz, de sikerült erőből visszahozni és legyőzni az ellenfelet. A döntő nagyon szoros volt, mindössze 1 tizeddel, de meg lett az 1. hely. Az ellenfél jobbat rajtolt, de fél pályánál már csak 1 század volt a különbség. Jani és az autó ismét remekül teljesített, megérte a sok befektetett munka.