KSwap EJ – Part 1.
Régóta terveztem, hogy kellene végre csinálni egy „játszós” autót ami valamennyire különleges és lehet vele pályanapokon autózni egyet, de évekig tolódott a projekt. Mindig ment a dilemma, hogy nekifogjak-e vagy sem, ha igen akkor mi legyen. Idén végül úgy alakult, hogy szépen lassan kezd összeállni.
Kezdetben az volt a cél, hogy a 88-es Honda Civic-em fogom használni erre a célra, de az lényegesen macerásabb lett volna és több átalakításra lett volna szükség. Így végül úgy döntöttünk, hogy a 94-es Honda Civic Coupe lesz az alany. Az autót még 2017 októberében vettük a feleségemnek munkába járásra.
Kikerült belőle a használhatatlan TA futómű, lekerültek a 17-es felnik és próbáltuk használhatóvá tenni. Az évek során kapott gyári felniket (később Advan Racing RG2-t), gyári futóművet, komplett motorfelújítást (hála a „szerelőnek” ez nem sikerült a legjobban), szélessávú lambda szondát, P28 ECU-t, egyedi Neptune programot, bluetooth modult TunerView alkalmazáshoz…stb…stb
Az autó szinte tökéletes állapotban volt amíg két hónapon belül meg nem törték kétszer is. Egyszer a parkoló autóban tolattak neki, két hónappal később pedig feleségemre ráhúzták a kormányt. Azóta próbáltuk folyamatosan helyrerakni valahogy.
Feleségem 2020 júniusig használta napi szinten majd leraktuk mert kapott egy újabb autót munkába járásra ezután leraktuk pihenni és nagyon ritkán használtuk.
2021 tavaszán eldöntöttük, hogy akkor fogjunk bele így elkezdtem az alkatrészeket megrendelni. Mindenképpen K20 vagy K24 motort szerettem volna berakni a D15B7 helyére, mivel az nem annyira elterjedt itthon. Első körben egy 190LE-s K24A3 volt a kiszemelt, de egyelőre úgy alakul, hogy egy 160LE-s K20A3 kerül bele. Elsőre ez gyengének tűnhet mivel egy szimpla B16 is tud ennyit. Csakhogy a B16 a 160LE-t 7600-as fordulaton adja le és mindössze 150Nm 6500-as fordulaton, míg a K20A3 a 160LE-t 6500-as fordulaton adja le és a lényegesen nagyobb 180Nm-t pedig 4000-es fordulaton. Kis módosítással a 180-200LE relatív könnyen és olcsón elérhető. Ha pedig ez kevés lesz akkor max turbósítunk. Sokáig tanakodtam honnan tudnék szerezni 7G Civic VSA (K20A3) féltengelyeket szerezni, mivel az szükséges a beépítéshez. Egyedi féltengelyeket egyelőre nem szerettem volna, mivel lényegesen drágább. Végül Giczi Janó ismerősöm talált itthon egy eladó jobbkormányos komplett autót amire le is csaptunk. Így megvannak a féltengelyek plusz a váltó és mivel feleségemnek szintén egy 7G Civic VSA-ja van napi használatra, így rengeteg alkatrészt fel tudunk majd használni belőle.
Idő közben néhány alkatrész is megérkezett már. Motortartó bakok, billet shifter, KSwap nagy hűtő, üzemanyaghíd, üzemanyag nyomásszabályzó, traction bar…stb. Próbálom az egész projektet a lehető legalacsonyabb költségvetéssel kihozni első körben és majd ha összeáll csak azután fejlesztünk tovább.
Motorvezérlő terén maradtam a Kswap ECU + KTuner R1 opciónál, mivel velük jó a kapcsolatom és mert a TunerView programom kompatibilis vele. Mivel 2005-2006-os RSX/Elemen ECU az alapja így gyári szélessávú Denso lambdaszondával remekül fog működni closed loop-ban. Az analog bemeneteknek hála logolva lesz az üzemanyag és olajnyomás valamint olajhőfok is speciális szenzorokkal.
Már csak néhány alkatrész hiányzik és elkezdjük összerakni. Folytatom majd ezt a blogot, hogy hogyan alakul az építés és próbálok majd videózni is.