Szentlőrinckáta
info@linszter.net

1. Continental Veszprém Szlalom

Augusztus 28.-án rendezték meg a Magyar Szlalom Bajnokság 5. futamát a veszprémi Continental tesztpályán, melyen Fehér Jani indult a 4G Civic-el. Az autón a legutóbbi bejegyzésem óta történt némi változás. Átalakult a külső, az előző Dunaújvárosi verseny előtt bekerült a sperrdifi és Janinak sikerült eszközölni még némi súlycsökkentést, így az autó sofőrrel együtt, a versenybírók hivatalos mérése szerint 785kg.

Nyitás után nem sokkal érkeztünk, de már így is csak egész hátul sikerült helyet találni, szinte a legtávolabb a rajttól. A szokásos pályabejárás és gépátvétel után Jani a médium keménységű gumik mellett döntött, mert az aszfalt elég durva szerkezetűnek tűnt és nem szerette volna tönkretenni a meglévő 2db szuperlágy gumikat. Felraktuk a gumimelegítőket és vártunk, hogy a lehető legtöbb versenyző letudja az edző kört, hogy ne kelljen sokat állni a sorban. Az edzés vége felé Jani beállt a sorba és természetesen pont akkor valaki beolajozta a pályát és a takarítás miatt megállt az edzés. Ezt követően jött egy 1 órás Continental bemutató, így a jól felmelegített gumik le is hűltek teljesen a sorban állva.

A bemutató után végre sikerült megfutni az edző kört. A pálya sajnos mindentől messze volt, így alig lehetett felvételt készíteni.

Edző kör után gyorsan feldobtuk újra a gumimelegítőket és vártuk az első kört. Próbáltunk úgy időzíteni, hogy a lehető legkevesebbet kelljen várni, nehogy a gumik lehűljenek. Az első mért kör 1:55,523 lett amivel Jani egyből az első helyre került a kategóriájában, de Kubinyi Gábor a Suzuki Balenoval csupán 8 ezred másodperccel volt mögötte a második helyen aki szuperlágy gumikon ment. Innen már lehetett tudni, hogy ez ismét egy nagyon izgalmas verseny lesz.

Második mért körön Janinak sikerült javítani 0.367 másodpercet, 1:55,156-os idővel. Majd jött Kubinyi Gábor és futott egy 1:53,414-es időt 1.742 másodpercet adva Janinak, így Jani visszaesett a második helyre. Körvonalazódott, hogy más nem szólhat bele ebbe a csatába. Az első 2 kör után 13.239 másodpercre volt a 3. helyen álló Kati Krisztián.

Jani látva az időket úgy döntött, hogy kockáztat és felrakja előre a szuper lágy gumikat, bár kérdéses volt nem fogja-e nagyon dobni a hátulját az autó, vagy egyáltalán lehet-e olyan időt futni, hogy megszerezze az első helyet, mert ha Kubinyi Gábor ismét egy jó időt megy, akkor a különbség már nagyon nagy lesz. Ismét próbáltuk kivárni az utolsó pillanatot, hogy a gumik a lehető legmelegebbek legyenek a mért körön. Jani mikor visszaért azt mondta az autó sokkal jobban mozgott mint eddig bármikor, de voltak hibák, mert rajt után nem sikerült gyorsan a 3.-ba váltás, és volt ahol nem sikerült a legjobb ívet venni. Mikor megjöttek az eredmények volt meglepetés, sikerült 1:52.668-at futni, ami nagyon jó, de ha Gábor jót megy akkor valószínűleg kevés lesz. Gábor mikor visszaért már szólt, hogy elvitt egy bóját ami 2 másodperc büntetést ér, így volt remény. Az Ő harmadik ideje 1:53.446 lett, így már lehetett számítani, hogy Janinak ismét megvan az első hely.

Ismét egy remek és izgalmas verseny volt. Ha Jani már az elején felrakja a szuper lágy gumikat és hasonló időket megy mint a harmadik körön akkor simán nyeri a kategóriát. Ebben az esetben, viszont Gábor a bója hibával vesztette el az első helyet. Ha az a hiba nincs, akkor Ő nyer és Jani csak a második. Összetettben 10. hely sikerült ezzel az idővel, megelőzve a PF5 kategória első helyezettjét is. Gábor és Jani a kategóriájukban ismét iszonyat időket mentek a 3. helyezettnek 5-6 másodpercet adva körönként.

Erre más is felfigyelt és a 3. kör végére Janit (aki még nagyon újnak számít a mezőnyben) ellenőrzésre hívták, amelynél a verseny sportfelügyelője Lakos László, a szakág vezető Ágó Béla és Toma József vezető technikai ellenőr voltak jelen. Az ellenőrzés súlyméréssel kezdődött és további vizuális ellenörzések történtek a karosszérián belül és a motortérben főként. Az ellenörzés során a Bizottság rendbe találta az autót. Láthatóan ezt nem minden versenytárs tudta megemészteni.
A bajnokság állásának top 5-je így áll egy kihagyott futammal.

  • Fehér 37 pont
  • Kubinyi 30 pont
  • Megyes 25 pont
  • Ambrus 21 pont
  • Brüller 16 pont

Az eredményhirdetést követően Jani és Gábor, a jó versenyzői kapcsoltuk és a kölcsönös tiszteletük miatt megbeszélték, hogy az utolsó 2 versenyen azonos autóval fognak indulni. Egyiken Janiéval mennek mindketten, a másikon Gáboréval, így felpezsdítve az következő versenyeket.